Angyalvárás

Az apostol buzdításával köszöntöm a "Föld Sója" találkozó honlapjának Olvasóit: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg.” (Zsid 13, 2)

 

A házigazda Magyarországi Evangélikus Egyház örömmel és reménységgel készül a Föld Sója találkozóra. Bízunk benne, hogy mi is közös Urunk különböző nyelveken beszélő, de egy közös örömhírt hordozó és egymással megosztani kész küldötteit, "angyalait” fogadhatjuk majd 2016. júliusában, a magyar fővárosban.

 

A találkozó célja, hogy Urunkra figyelve és egymástól is tanulva megerősödjünk közös küldetésünk betöltésében az öreg kontinensen. Imádkozzunk, hogy valóban a földrész sójává lehessünk! Szeretnénk olyan másokért élő közösségekké formálódni, amelyek a sóhoz hasonlóan megóvnak a romlástól, és az igazi jézusi Élet jó ízét, zamatát ajándékozzák a világnak.

 

Ez a honlap a nagy találkozóra való felkészülést hivatott elősegíteni, hiszen jól tudjuk, hogy nincsen élő közösség, kommunió eleven kommunikáció nélkül. Az egyházművészetben az angyalokat szárnyakkal szokták ábrázolni. Mi, a 21. században a világháló szárnyain „repülhetünk” egymás felé megosztva egymással a közeledő Föld Sója találkozóval kapcsolatos információkat.

 

Áldott felkészülést kívánok Mindenkinek az örömteli személyes találkozás reményében Budapesten:

 

Gáncs Péter 
elnök püspök